Igen, igen, tudjuk nem írtunk már régen. De nézzétek el nekünk, ugyanis biztosan láttátok hogy gyakorlatilag én “kiköltöztem” San Francisco-ba. Úgyhogy nyilván az amúgyis rövid hétvégék így még rövidebbé váltak. Arról nem is beszélve, hogy közben elköltöztünk 😀 Nem, nem másik országba, mégcsak nem is másik városba, csak másik házba. Erről majd a poszt végén. Viszont a költözést két utazós hetem közötti hétvégén ejtettük meg, szóval kicsit szűk volt. Na de elég a mentegetőzésből 🙂
Manapság mindent értékelni kell, és mivel mi nagyjából egy éve költöztünk ki a “végtelen cukor és zsír országába”, ahogy egy barátunk fogalmazott első amerikai élménye után, íme itt a mi értékelőnk.
ESZTI
Sajnálom, de 1 év még nem volt elég ahhoz hogy “megutáljuk” és azonnal haza akarjunk költözni. Azt kell hogy mondjam, szeretek/szeretünk itt lenni. Nagyon sok mindenen vagyunk túl és olyan gyorsan eltelt ez az év, hogy gyakorlatilag fel sem tudok eszmélni hogy már egy éve itt élünk a nagy Amerikában. Persze minden éremnek két oldala van:
Időjárás, ételek
Valaki azt mondta nekem egyszer itt, hogy az időjárással el vagyunk itt kényeztetve. Tavasz és nyár váltakozik. És esküszöm hogy a napsütés kihat az ember kedélyére. Persze a fehér karácsony jó lenne, de otthon sem esett már hó karácsonyra nagyon régen. Hegyekben pedig lehet havat látni, ha nagyon arra vágynánk majd.
Több részben is láttátok, hogy miket lehet itt enni. Kicsit sem fedeztük még fel az összes létező konyhát itt, úgyhogy gasztronómiai kirándulásainkat továbbra is látni fogjátok. Az amerikai BBQ és steak az utánozhatatlan…
Az igaz, hogy nagyon sokféle félkész kaját lehet kapni, de ugyanakkor az organikus dolgok is nagyon elterjedtek. Persze a csirkehúsnak itt se olyan az íze, mint a nagyi féle házinak, hiába azt mondják hogy szabadon tartott. Kb. mint egy teszkós, de azért vannak jobb félék, úgyhogy keresgelni kell 🙂 Érdekes módon az ázsiai boltokban nagyobb eséllyel lehet belsőségeket kapni (máj, zúza), hiszen ők mindent megesznek 😀 A disznóvágás még nem hiányzik, hurkát és kolbászt is inkább csak karácsonykor ettünk otthon. Bezzeg a jó túró és túrórudi… Amúgy meg minden megszokás kérdése.
Nyelv
Persze otthon azt hiszi az ember hogy beszél angolul. NEM… Az első pár hónapban sokszor volt, hogy nem feltétlen értettem meg mindent amit mondtak 😀 Ez szerencsére hamar eltűnt és már egyáltalán nem okoz gondot ha valaki hadarva vagy valami iszonyú fura akcentussal beszél. Ez alól kivételek a nagyon c-vel beszélő kínaiak, tudjuk jól: kici, ócó. Ez angolul is ilyen… Természetesen még mindig meg van a kelet-európai akcentus és nyilván még van mit fejlődni mind szókincs, mind akcentus terén, de egy pár év és azt hiszem jó lesz.
Mentalitás
Ez is nagyon nagy előnye Kaliforniának. Nem tudom hogy minden állam ilyen-e, de itt valószínűleg a napsütésnek is köszönhetően sokkal pozitívabb. Magyarként amúgy is hajlamosak vagyunk pesszimisták lenni szerintem, de ez itt valahogy megváltozik. Arról már írtunk hogy a boltos is megkérdezi “hogy vagy”, persze nem azért mert érdekli, de mégiscsak más amikor rád mosolyog és kvázi kamuból is de tesz azért hogy te jobban érezd magad. Nem pedig rádförmed ha meg mered kérdezni, hogy hol találod a tejet. Ugyanakkor még mindig azt érzem, más nemzetekkel igazi barátságot kialakítani nehéz.
Munkakörnyezet, munkamorál
A előbbi pont a munkakörnyezetre is kihat. Rengeteg féle emberrel, különböző csapatokban dolgozok, ami jó egyfelől mert változatossá teszi a munkát és sokféle embert megismerek. Ugyanakkor hiányzik a megszokott kis otthoni régi csapatom, akikkel minden nap együtt ettük a munkahelyi konyhában a frankfurti levest aranygaluskával. Nincs fix helyem az irodában, hiszen mindenki utazgat, ügyfélnél van, otthonról dolgozik, felesleges annyi helyet fenntartani. Jó is hogy ennyire támogatott az otthonról dolgozás, de elveszíti a munkahely személyes kötődésű voltát. Az utazgatással egyenlőre nincs nagy problémám, néha azért jó utazni, főleg ha össze tudjuk kapcsolni magán jellegű kirándulással is. Persze az utóbbi egy hónap pont nem jó példa 🙂
A magyar munkatempó (legalábbis amit én tapasztaltam és amit én dolgoztam otthon) az nem ugyanaz mint itt. Szerintem mi többet dolgoztunk otthon és több a tapasztalatunk is. Persze ez visszavezethető az oktatásra is, mivel itt minden fizetős és már munkába állás előtt “diákhitelbe” veri magát az ember, ezért itt az emberek célja az hogy minél hamarabb munkába álljanak. Általában egy főiskola után kezdenek dolgozni és így az én szintemen lévő emberek fiatalabbak is, tapasztalatlanabbak is. Ettől fogva pedig talán néha lassabbak is. Nem állítom hogy minden szakmára igaz ez. Én ezt látom. Vagy csak én vagyok baromi hatékony 😀 Ja, legyen inkább ez az igaz! Viszont amit nagyon jól csinálnak, az a projektmenedzsment, a csapatban dolgozás és az ötletek propagálása. Ezekről lenne mit tanulni tőlük.
Család/barátok
Hiányoznak. Ennek egyelőre pozitív oldala nem nagyon van. Nekem nehéz munkahelyen barátokat találni, mert a helyi munkatársakkal nem nagyon van közös projektem 😀 Egy atlantai lánnyal az egyik projekten nagyon hamar megtaláltam a közös hullámhosszat, de hát ő Atlantában van én meg itt.. Így nehéz. Munkahelyen kívül viszont voltunk egy magyar rendezvényen ahol megismerkedtünk itteni magyar, korunkbeli párokkal, akikkel azóta is nagyon jóban vagyunk és igyekszünk is összejárni. Az ő társaságuk és barátságok nagyon sokat hozzáad ahhoz hogy ne érezzük magunkat annyira egyedül a nagyvilágban. Főleg mivel sokszor közösek a “problémáink” is. Pl. hol vegyek húslevesbe valót. Mit is mondhatnék, a homokot összefújja a szél 😀
Összefoglalva tényleg szeretek itt lenni egyenlőre, és biztos vagyok benne hogy változtam is. Az ember alkalmazkodik a környezetéhez valamennyire. Magabiztosabb lettem, mind a nyelvhasználat terén, mind a munkában. Ugyanakkor lazábban is veszek dolgokat. Meglátjuk meddig tart a pozitív varázs, ugyan eltelt egy év, de valamilyen szinten még mindig nagyon újnak mondható minden.
FERI
Mivel Eszti nagyon jól összeszedte a fontosabb pontokat, én inkább más szemszögből közelítem meg az értékelést. Nekem az egyik legnagyobb kérdőjel az egész kiköltözés körül az volt, hogy gyakorlatilag mindent nulláról kell “megtanulnod”. És itt most a legegyszerűbb, hétköznapi dolgokra gondolok, amik otthon fel se tűnnek, mert szimplán tudod hogyan működik, hogyan kell csinálni stb. Munkahelyi dolgok (W4, bank deposit form), hogyan nyitsz bankszámlát, hogyan fizetsz bankkártyával egy étteremben, hogyan adsz fel egy levelet a postán, hogyan tankolsz. Ezek mind-mind máshogy működnek itt. Alapvető dolgokat kell újra megismerned – frusztráló tud lenni. Nyílván nem állítom, hogy egy év után mindent tudunk, de azt gondolom, hogy ennyi idő elég volt ahhoz, hogy magabiztosak legyünk és megtanuljuk az alapokat legalább. Két fontosabb dolgot emelnék ki:
Méretek, mentalitás
Egy másik érdekes dolog, amit nyílván tud az ember, de ráeszmélni mégis más, az a méret. Nem, nem csak a tejesdobozok a boltban. Konkrétan az, hogy Kalifornia kb. 4-szer akkora mint Magyarország (területben és lakosságban is), és ez csak egy állam. Felfoghatatlan, főleg a nagyon Budapest központú Magyarországhoz képest, hogy egy kisvárosban, mint Irvine, ahol mi lakunk olyan cégek vannak, mint a Blizzard, Taco Bell, Western Digital, Mazda USA, Toshiba America, de van itt egy-egy kisebb irodája a Google-nek és az Amazon-nak is. Aztán persze, ha közelebb megyünk Los Angeles-hez, akkor előjönnek olyan nevek, mint Netflix, Walt Disney vagy éppen az NFL. Arról nem is beszélve persze, hogy ha valami saját üzleten gondolkodik valaki, a világ egyik legjobb vásárlóerejével rendelkező ország egyik leggazdagabb állama nem egy rossz hely.
Szóval a méretek, mind fizikai értelemben, mind a lehetőségek terén is olyasmi amihez még hozzá kell szoknunk. Most nyílván olyanokról nem is beszélve, hogy ha az ember megelégeli a kaliforniai időjárást és még melegebbre vágyik, elköltözik Texas-ba, ha hidegebbre, akkor mondjuk Denver-be, ha sokkal hidegebbre, akkor Cleveland-be 🙂 Vagy épp fogja magát és átmegy Floridá-ba vagy New York-ba.
Szóval azt hiszem kezdjük megérteni miért mondták (mondják), hogy ez a lehetőségek országa. És kicsit itt rákötnék a mentalitás pontra, ugyanis az amerikaiak ezt tényleg komolyan gondolják. Ez a “miért ne lehetne?”, “meg tudom csinálni” mentalitás valahogy sokkal jobban bennük van, mint bennünk. Igen, tudom van sok magyar, akik szintén így gondolkodnak és igen, van sok amerikai akik meg nem, de értitek mire gondolok – remélem 🙂
Nyelv
Az angolt is említette Eszti, az is egy érdekes dolog. Az biztos, hogy a hallás utáni megértésünk sokat javult. Ez nem akkora meglepetés, egy éve hallgatjuk őket, ráállt a fülünk. Az akcentusunk (izé, elnézést, az én akcentusom 🙂 ) még mindig borzasztóan keleti, azt hiszem kijelenthetjük, hogy ehhez még több idő kell. De van remény; az itteni magyarok, akikkel összebarátkoztunk már egész “amerikaias” akcentussal beszélnek pár év után. A nyelvtan érdekes dolog, még mindig van olyan, hogy gondolkodni kell olyan dolgokon, amik nagyon angol-specifikusak. Azt hittem speciel ebben jobban fogok állni egy év után egy kicsit. Mondjuk az nem segít sokat, hogy a kollégák kb. felénél jobban beszélek angolul – na nem azért, mert annyira jó vagyok, csak épp ők sem amerikaiak 🙂
Ezzel együtt szerintem angolosabbnak (akarom mondani amerikasabbnak) hangzunk, ugyanis nyílván felszedtünk pár szófordulatot, kifejezést, amit csak akkor hall az ember, ha natívokkal beszélget. Talán a legtipikusabb ilyen a “like” használata egyfajta kötőszóként, ami egyéként nem “szép”, de én már észrevettem magamon, hogy néha önkéntelenül használom. Hogy értsétek mire gondolok: “It was like the worst pizza ever.” “He was like such an idiot.”. A másik ilyen nyílván a “dude”, ami nagyon könnyen átragad az emberre. Na meg persze van még kismillió, de ez mégsem egy angol szleng blog 🙂
Egy kis extra
Hát akkor ennyit az évértékelésről. És most beszéljünk kicsit a költözésről. Láttátok hol lakunk, különösebb problémánk nem volt vele. Sőt, igen jó komplexum volt. De mivel az egy lakás volt, alattunk garázzsal, felettünk lakással, és tudjuk hogy az amerikai házak “papírból” vannak, így elég hangos volt. Felettünk az állandó dobogás, alattunk a garázsajtó nyitása állandó zajjal járt. Nem volt elviselhetetlenül vészes, de mivel a bérleti szerződésünk amúgy is lejáróban volt, így elkezdtünk nézelődni, hátha találunk valamit.
Ami nagyon hiányzott az egy nagyobb erkély ahova ki lehet ülni és esetleg még egy grillt is ki lehet tenni. Erre a lakásban nem volt lehetőség. Találtunk viszont egy kis sorházat, ami négyzetméterre nem sokkal nagyobb, viszont nagy előnye hogy se alattunk se felettünk senki, és még az erkély is nagyobb. Nem sokat teketóriáztunk. Úgyhogy igazi kertvárosi részre költöztünk, ahol már a helyi mókusokkal is igyekszünk barátságot kötni. Persze a kimondottan esőmentes dél-Kaliforniában pont a költözős hétvégén esett úgy az eső, ahogy még nem láttuk az egy év alatt… Élni tudni kell 😀
Köszi. Érdekes volt!