016 – Los Angeles 1. rész

Los Angeles-be nem úgy mentünk, hogy egyszerre eltöltöttünk ott 3-4 napot. Mivel viszonylag közel van – 1-1,5 óra kocsival – ezért 1-1 napos kirándulások alkalmával látogattuk meg a várost. És még nem végeztünk a látnivalókkal. Úgyhogy erről is valószínűleg több poszt lesz és lehet hogy nem is egymás után, remélem nem baj 🙂

Az első los angelesi látogatásunk alkalmával bementünk a belvárosba. Mivel LA-ről sokat lehet hallani, meg a filmeken mindig azt látni milyen csodás itt miden ezért nyilván meg voltak az elvárások. Hiba volt. Azt kell, hogy mondjam Los Angeles belvárosa nem olyan nagy szám. Jó persze vannak felhőkarcolók, de ezt leszámítva a belváros lehetne akár Pest is, vagy Madrid, vagy bármelyik másik főváros aminek nagyon szép oldala is van, de van lepukkant is.

Felhőkarcolók

A Walk of Fame – ahol a híres emberek csillagai vannak – egy nagyon hosszú út, aminek a járdái tele vannk a csillagokkal. Először azt hittem hogy ez egy sétálóutca lesz, elzárva a forgalomtól, de nem. Másrészt nyilván tele van turista hajhász szuvenír boltokkal, a különböző jelmezbe beöltözött emberekkel – Pókember, Ollókezű Edward, a Farkas (X-Men), illetve a feltörni kívánó zenészekkel akik megpróbálják rádtukmálni a cd-jüket. CD!!! Ja és arról nem is beszélve, hogy van jó pár csöves és néhol koszosak az utcák. Mint otthon 😀 Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem éri meg Los Angelesbe jönni, ez nem így van! De ahogy Pesten is, ha nem pont a Parlamentnél vagy, akkor azért látni ezt-azt.

A csillagokat nézegetni viszont érdemes, keresni egy-két magyar nevet, vagy ráeszmélni hogy egy mesefigurának is lehet csillaga, vicces. Johnny Weismuller – a magyar TARZAN – csillagát akartam megkeresni, de olyan hosszú ez az út, hogy nem találtuk meg. Viszont találtunk más magyarokat 🙂

Walk of Fame

Aztán elmentünk a US Bank épületébe, aminek a tetején egy kilátó van, az OUE Skyspace. Olyasmi mint New Yorkban az Empire State Building tetején. 360 fokos kilátás van Los Angelesre, 69 emelet magasan. Na ez valami gyönyörű. Viszont drága 🙂 És ami durva, hogy van egy üvegcsúszda kívül a 70. emeletről a 69-re, amin lecsúszhatsz és közben élvezheted a kilátást. DE alattad is üveg!! 😀 A csúszdát nem próbáltuk ki, mert az külön belépős. De elég para lehet amúgy.

LA madártávlatból

A következő LA túránk szintén a belvárosban indult. A világ legkisebb vasútvonalához vezetett az utunk. Ez tulajdonképpen két utcát köt össze, 91 m hosszú. Eredetileg tényleg tömegközlekedésre használták, többször bezárták kisebb balesetek miatt, de 2017-ben újranyitották. Két kocsija van, az egyik fentről indul, a másik lentről. És ahogy a síneken láthatjátok, pont középen kell találkozniuk, különben nem férnének el egymás mellett. Amúgy az ára most egy útnak 1$ (ha nincs Metropassod, ami a helyi bkv).

Angels Flight

Érdemes ellátogatni ha már a belvárosban jár az ember, a közelben lévő Grand Central Market felé. Ez tulajdonképpen egy piac de sok kajálda is található itt. Nagyon hangulatos, és nagyon finomakat lehet enni. Találtunk itt kürtős kalácsot is!! De ezt itt most nem próbáltuk ki, mert van egy hely ahol tutira magyarok csinálják a kürtőst, úgyhogy majd egyszer elmegyünk oda. És természetesen beszámolunk róla. Szóval erről majd később. De a piac nagyon hangulatos, mindenképp érdemes betérni.

A helyi vásárcsarnok

Leave a Reply