035 – Hogyan szerezz jogsit – 2. rész

Emlékeztek még? Az első részben megnéztük hogyan tudsz elindulni a kaliforniai jogosítvány megszerzésének rögös (na jó, igazából nem is olyan rögös) útján. A második rész kicsit váratott magára, de ami késik, nem múlik 🙂 Az előző részt ott hagytuk abba, hogy ha sikerült a “written test” (KRESZ vizsga), akkor kapsz egy tanuló jogsit (learner’s permit), amivel már vezethetsz, ha van az autóban még valaki, aki legalább 18 éves és van kaliforniai jogosítványa. Nos, nyílván én nem így vezettem, hanem továbbra is “kihasználtam”, hogy elvileg a nemzetközi jogosítványom érvényes. Annyi változás volt, hogy ha megállított volna a rendőr, akkor már három jogosítvány is volt nálam: magyar, nemzetközi és a kaliforniai tanuló jogsi. Remélhetőleg ennyi elég lett volna, de szerencsére nem kellett tesztelnem az elméletet 🙂 Nos, tegyük fel hogy így vagy úgy, de gyakoroltál és készen állsz a vizsgára. Ajánlom amúgy, hogy nézz meg pár Youtube videót. Nagyon sokan feltöltik a forgalmi vizsgájukat, így egyrészt lesz egy kis elképzelésed magáról a folyamatról, illetve látod azt is hogy hogyan zajlik a vizsga.

Vissza a DMV-be

Remélem mindenki emlékszik, a DMV az a hely, ahol mindenféle járművel kapcsolatos ügyet lehet intézni. Ha forgalmi vizsgát mész tenni (behind the wheel test), akkor mindenképp kell időpontot foglalnod – minden más esetben is erősen ajánlott amúgy. Nagyon fontos: nem mehetsz egyedül!! Mindenképp kell valaki, aki 18+ éves és van kaliforniai jogsija!! Nem, nem számít, hogy van nemzetközid, kell valaki kaliforniai jogsival! Érdemes tudni, hogy nem kötelező ugyanabba a DMV-be menned, ahol a KRESZ tesztet csináltad, mehetsz  bármelyikbe. Másik fontos infó, hogy bármikor mész, sor lesz! DE! Egyrészt bármit is intézel, kérdezd meg melyik sor melyik. Valószínűleg a baromi hosszúban azok állnak, akiknek nincs időpontjuk. Illetve, ha forgalmi tesztre jöttél, akkor általában rögtön elküldenek egy dedikált ablakhoz, ahol jóval kisebb a sor.

Itt megnézik az irataidat (útlevél+vízum+I94, learner’s permit, proof of insurance + registration card az autóhoz), ellenőrzik, hogy jó helyen és jó időben vagy-e, illetve megnézik, hogy a “kísérődnek” tényleg van-e jogsija. Ha nincs veled senki, vagy nincs kaliforniai jogsija, ennyi volt! Az egész folyamat végén megkapod az instrukciókat. Itt NAGYON figyelj, hogy mit mondanak!! Alapvetően arról lesz szó, hogy ki kell menned a kocsihoz, és be kell állnod a “sorba” és várni hogy sorra kerülj. Ami fontos: nem mindegy, hogy ki vezeti az autót, amikor odahajtotok a “sorhoz”. Amikor én voltam, abban a DMV-ben azt mondták, hogy én vezessek és mellettem ülljön a “kísérő”, de hallottam már az ellenkezőjére is példát. Amikor is, a kísérőd vezet, amíg beálltok a sorba és ott araszoltok és csak akkor szabad cserélni, amikor megjött a vizsgabiztos. Hallottam sztorikat, hogy ha ezt elrontod, akkor ennyi volt. Úgyhogy, ahogy mondtam, figyelj az instrukciókra!

Szóval beültök a kocsiba (tegyük fel, hogy neked kell vezetni az elején is), álltalában két sor van, az egyik “inspection”, a másik pedig a forgalmi teszt. Értelemszerűen a jó sorba állj be 🙂 Itt kell szépen araszolni, amíg el nem fogynak előled az autók, ha te vagy az első, akkor nincs más dolgod, mint várni a vizsgáztatót. Ha megérkezik, a kísérőd kiszállhat (előbb nem!!).

Kezdődik

Az elején van egy biztonsági ellenőrzés, amit a vizsgáztatóval közösen csináltok. Te bent ülsz, ő pedig megkér, hogy indexelj balra, jobbra, nyomd meg a féket stb. Igazából annyi történik, hogy megnézi, hogy az autó, amivel jöttél alkalmas-e biztonságos közlekedésre. Ezen felül, ellenőrzi azt is, hogy tudod-e kezelni az autót. Meg fogja kérdezni, hogyan kell felkapcsolni a lámpát, hol van az elakadásjelző… alap dolgok. Nyílván ezzel nem lesz gond. Van azonban még valami, amit  tudnod kell. Az utolsó dolog, hogy ellenőrzik ismered-e a kézjeleket. Hogyan kell jelezni a balra és jobbra kanyarodást, illetve a megállást a kezeddel. Ha ezt nem tudod, ennyi volt. Ha átjutsz a beugró kérdéseken, beül melléd a vizsgabiztos és kezdődik a mókás rész 🙂

Hit the road

A forgalmi vizsga nagyon hasonlít az otthonira. A vizsgabiztos mindig bemondja a következő manővert (fordulj balra, fordulj jobbra stb.), te pedig SZABÁLYOSAN megcsinálod. Ennyi az egész. A vizsga maga kb. 15 perc. Igazából csak autókáztok egyet a DMV körül. Egy “extra” van benne, egyszer meg fog kérni, hogy parkolj le a padka mellé. Nincs semmi trükk, mint otthon, hogy merőleges parkolás meg tolatva parkolás. Simán előre menetben jobbra kihúzódsz a padka mellé. Majd egyenesen tolatnod kell pár métert. Ennyi. Ahogy fentebb írtam, érdemes megnézni pár Youtube videót, hogy lásd mire kell számítani. Igazából ha vezetsz már egy ideje, akkor csak két dologra kell figyelned: 1) ne úgy vezess, mint általában, hanem úgy, ahogy kell(ene). Két kéz a kormányon, a STOP táblánál megállsz teljesen stb. 2) sebességhatár betartása. Erre nagyon figyelnek, a 35MPH, az 35MPH! Elméletileg már 36-nál beírhatnak egy hibát!

Az, hogy sikerült-e a vizsga, csak a végén derül ki, amikor beálltok a DMV parkolóba. Van amúgy egy hivatalos leírás arról, hogy miket néznek a vizsga során. Illetve meg lehet nézni a “score cardot” is, amivel értékelnek vizsga közben.

Vissza az ablakhoz

Ha sikerült a teszt (illetve gondolom ha nem sikerült, akkor is 🙂 ), vissza kell menned az ablakhoz, ahol kezdtél. Ott elkérik a papírt, amit a vizsgáztató adott a teszt végén, adminisztrálnak kicsit és kapsz egy másik papírt. Ez az ideiglenes jogsid. Ez már egy teljesen hivatalos kaliforniai jogsi, vezethetsz vele, amíg megjön a végleges, műanyag kártyád postán. Egyetlen baj van a papír alapúval, hogy “photo ID-ként”, azaz fényképes igazolványként nem használható. Ennek egyetlen, nagyon prózai oka van, nincs rajta fénykép 🙂 Úgyhogy ugyan vezetni vezethetsz vele, de ha megállít a rendőr kérni fog egy fényképes igazolványt is, úgyhogy még mindig magadnál kell tartani az útleveledet. Egészen addig, amíg meg nem jön a végleges jogsid.

Még egy apróság, mondta az ügyintéző, hogy mivel nem állandó lakos vagyok (zöldkártyás vagy amerikai állampolgár), így nekem valószínűleg több időbe fog telni, hogy megjöjjön a jogsim, ugyanis ellenőrzik a “legal status”-om. Ami annyit tesz, hogy felveszik a kapcsolatot a bevándorlásiakkal, hogy legálisan tartózkodom-e az országban. Érdekesség, hogy amikor elkezded az egész folyamatot, még a legelején, be kell mutatnod a vízumodat, illetve az I94-edet is, úgyhogy igazából ezt már megcsinálták egyszer. Valószínűleg az van a háttérben, hogy elvileg amikor először bemész a DMV-be, illetve a forgalomi teszt között relative sok idő is eltelhet, így idő közben simán lehet, hogy illegálissá válsz. Valamint először csak ők nézték meg, és rögzítették a vízumomat, most meg a bevándorlásiakhoz küldenek valami hivatalos adatkérést. A lényeg: időbe telik, mire megkapod a jogsit…

Nos, nagyjából ennyi a lényeg a kaliforniai jogosítvány megszerzésével kapcsolatban. Ha nem olvastad el az első részt (029 – Hogyan szerezz jogsit – 1. rész), érdemes azt is átpörgetni, sok hasznos infó van abban is!

Leave a Reply