Irány haza!
Nemrég úgy esett, hogy hazalátogattunk Magyarországra egy rövid hétre. Az apropó ami elindította, az egy esküvői meghívás volt. Ha ez nincs, valószínű, kicsit későbbre tervezzük a magyarországi látogatást, hiszen még “csak” egy fél éve hogy kiköltöztünk. Na de mindegy is, nyilván mindenki nagyon örült, hogy úgy döntöttünk, hogy haza megyünk.
Sajnos a szabadságunk eléggé véges így az év elején – erről már írtunk korábban -, ezért egy szűk hét, március 16-22-ig lett a nyertes. Március 15-én este 10 órakor indultunk Los Angelesből, és 16-án egy londoni átszállás után, magyar idő szerint este 11 körül érkeztünk Budapestre. Az út, nem győzzük eléggé hangsúlyozni, nagyon hosszú, nagyon fárasztó. Az egyetlen szerencsés választás talán az volt, hogy este indultunk ezért kb. 4 órát tudtunk aludni a repülőn. Ami azért nem sok. Régen volt már olyan hogy ennyi alvás elég volt 🙂 Emellett pedig én magammal hoztam egy kis kaliforniai náthát, mert természetesen a szabadságra szokott megbetegedni az ember. Szóval megérkeztünk péntek éjjel, kb. azonnal bezuhantunk az ágyba, de mivel beütött a “jetlag”, szombat reggelre szintén csak 4-5 óra alvás jutott. Így indultunk neki a szombati esküvős programnak.
Délelőtt próbáltuk magunkat prezentálható állapotba hozni, aztán délután elindultunk a szertartásra. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, beütött a márciusi tél, nagyon hideg lett. Ettől ugye mi már alapból elszoktunk, de egy esküvői szerelésben ez amúgyse esik jól 🙂 A szertartás viszont nagyon szép volt, aztán a vacsora pedig finom, a társaság és a hangulat remek. Mondjuk a vacsora előtt nekünk már kellett a kávé 🙂 Az idő előrehaladtával egyre jobban látszott rajtunk a fáradtság, de azt hiszem így is elég jól bírtuk, menyecske tánc után adtuk csak föl. Viszont ekkor már szakadt a hó. Hát ez nem lehet véletlen, mi akik nem igazán látunk havat, most megkaptuk.
Vasárnap Feri családjának látogatása következett, húsleves-töltöttkáposzta-zserbó menüvel. Estére pedig összecsődítettük a barátokat, mivel a rövid és szoros program csak így tette lehetővé, hogy minél több emberrel találkozzunk. Vasárnap estére az én torkom megadta magát. Hétfő délelőtt ügyintézéssel telt, aztán mindkettőnknek volt még egy rövid program beiktatva ebéd, ill. barátnő és babalátogatás keretében. Délután pedig a bőröndök összeszedése után irány Tiszaújváros és az én családom. Estére érkeztünk meg, teljesen kimerülve. De kacsamáj és kacsatepertő várt!
Kedd reggelre laza 12 órát aludtunk 😀 Kívánságnak megfelelően halászlé, göngyölt hús, mirinda süti – mert a túrót hiányoltuk -, és újabb adag zserbó. A keddi napot pihenéssel és családdal töltöttük. Ez a pihenés igazán jól esett. Szerdán pedig a frankfurti leves és csirkecomb után a márciusi ünnepelteket tortával köszöntöttük, majd a nagyszülőkhöz indultunk 1-1 rövid órára. Estére vissza pestre, ugyanis csütörtök hajnalban már indult a gépünk vissza. A bőröndünk megpakolva túrórudival, pilóta keksz, vaníliás karika, konyakmeggy társaságában, egy kis hazai lekvár, vegeta, unicum és tarhonya kíséretében 😀 Csak a legfontosabbak, na! Lett is “kaliforniai” sertéspörkölt tarhonyával azonnal.
Back to LA!
A visszaút sajnos hosszabb volt, órában szerencsére nem, de jóformán semmit sem aludtunk, így jóval nehezebben bírtuk. Viszont mire megérkeztünk Kaliforniába, itt is este lett, szóval a másfélórás taxizás után bezuhantunk az ágyba. Ami érdekes volt, hogy mennyit változott a reptéri beléptetés Los Angelesben. Ha már utaztatok Amerikába, akkor tudjátok hogy általában adnak a repcsin egy papírt, amit ki kell töltened (customs declaration form). Kicsit furcsáltuk, hogy már csak 30 perc volt hátra landolásig, de még mindig nem kaptunk semmit. Aztán elárulták a “titkot”, sőt még egy kis oktató videó is volt 🙂 Szóval az elmúlt fél évben megújították a beléptetést a reptéren. Kiraktak egy rakat kiosk-ot. Ez nem akkora újdonság, ilyen van sok helyen, de most már nem csak az amerikai (vagy kanadai) állampolgárok használhatják őket, hanem akik túrista vízummal vagy épp ESTA-val jönnek, azok is. Ezzel ugye egyetlen baj van, hogy nekünk munkavállalói vízumunk van, úh mi nem használhattuk ezeket. Ugyanúgy a kezünkbe adtak egy régi papíros customs formot és ballaghattunk a TSA officer-hez. DE!! Mivel az emberek többségét lerendezik a kiosk-okkal, kb. 10 percet álltunk sorba vagy még annyit sem! Tradicionálisan ez egy baromi hosszú folyamat VOLT, de az új rendszer – bár mi így is sorba kellett hogy álljunk – azt kell mondjam, jól működik és sokkal gyorsabb a bejutás. Ja igen, és figyelmesebb olvasóink emlékezhetnek, hogy ugyebár aggódtunk, hogy engem beengednek-e, mivel a vízumom szerint lennie kéne egy papíromnak – amit az első belépésnél elvettek. Nos, simán beengedtek 🙂
Én már kifelé lábaltam a náthából, márcsak a torkommal kellett valamit kezdeni, viszont Feri teljesen elkapta tőlem. Reggel nem tudtunk olyan sokáig aludni, hiszen pénteken mindketten dolgoztunk. Szerencsére én megtehettem hogy otthonról, Feri viszont bement az irodába. Valahogy túléltük a napot, én kevésbé voltam kiütve estére, szinte nem is volt jetlag, Ferit a nátha viszont teljesen ledöntötte. Hétvégén azonban sikerült őt is helyrehozni.
Összességében nagyon zsúfolt volt a hét, de jól éreztük magunkat otthon. Érdekes volt, hogy habár fél éve nem voltunk otthon, azért nem volt teljesen olyan érzés. Hála az internetnek, a legtöbb emberrel tudjuk tartani a kapcsolatot. Persze nem ugyanaz mint amikor ott vagy velük, de azért nincs az hogy egyáltalán nem tudjuk, hogy mi történik a másikkal. Szóval felemás érzés. Az viszont egészen fura, hogy Kaliforniába jön haza az ember. Hazajöttünk otthonról 🙂 Így az első hazalátogatás után mindketten úgy érezzük, hogy habár az ételekből talán a túrós dolgok amik leginkább hiányoznak, de a család és a barátok az egyetlen olyan tényező ami hazahúzhat majd minket. Ez a félév viszont még olyan eseményteli és új volt, és olyan gyorsan elrepült, így azt nem tudjuk kijelenteni, hogy máris honvágyunk lenne.