Ha esetleg nem volt még ilyenben részed, akkor mondom, a 12 óra sok. Bárhol, bármikor. Egy repülőn meg pláne. Csak egy példa, megnézel 3 filmet és még mindig van kb. 6 órád alsó hangon. Az 3 mozi egymás után… és még mindig csak félúton vagy! Ha tudsz aludni, aludj! Szükséged lesz rá. A jatleg ugyanis alattomos dolog. NE feküdj le, amikor megérkezel. Fáradt leszel, de NE feküdj le. Várd meg amíg helyi idő szerint este lesz.
Szóval, 12 óra (+3 Varsóig és +1 a reptéren) utazás után megérkezel. Mivel nem vagy amerikai állampolgár, szépen beállsz a hosszabb sorba, ugyanis el kell beszélgetned a CBP emberrel. Ez amúgy ugyanígy megy akkor is ha csak nyaralni jössz ESTA-val vagy turista vízummal. Sőt, igazából meglepő volt, hogy annak ellenére hogy akkor léptünk be először az országba munkavállalói vízummal, maga a belépés meglehetősen gyorsan és egyszerűen ment. Mármint ahhoz képest, hogy mennyi papírmunka meg idő volt maga a vízum. Az egyetlen “apróság” az volt, hogy Esztitől elvettek egy papírt, amit elvileg nem kellett volna. Az ő vízumához tartozik egy ún. I-129 nyomtatvány. Ebből 3 példány van, amikor intéztük még Pesten a vízumot, akkor a követség 2-t írt alá, amiből egyet meg is tartottak. Gyors fejszámolással kijön, hogy így 1 marad Esztinél. Na azt elvette tőle a CBP officer, mondván neki ezt el kell küldeni a bevándorlási hivatalba. OK.. Egész észszerűnek hangzik. Ami miatt aztán később kicsit bepánikoltunk, hogy Eszti vízumán (ami egyébként egy útlevélbe ragasztott lap), rajta van, hogy kell hozzá az I-129 – amiből már csak egy nem-aláírt példányunk volt. Nos, felhívtuk az ügyvédeket, a CBP-t, a bevándorlási hivatalt, illetve nekem van egy ismerősöm a magyarországi konzulátuson, vele is beszéltünk. Kb. mindenki mást mondott, de abban nagyjából egyetértettek, hogy Esztitől nem fogják többet kérni ezt a papírt. Nos ez ki fog derülni, amint először megpróbál újra belépni az USA-ba 🙂
Ezután már nem nagyon volt izgalom, taxi, hotel, vacsi, alvás. A terv amúgy az volt, hogy 1 hónapig hotel, közben pedig albi vadászat. Úgyhogy nem egy sima hotelben voltunk, hanem egy apartman hotelben. A lényegi különbség annyi, hogy itt van egy kis konyhád (mosogató, rendes hűtő, mini tűzhely, mikro, tányérok stb.), így kicsit könnyebben elviselhető.
Amúgy meglehetősen sikerült kimaxolni a dolgot, végül 2 nappal korábban checkoltunk ki, mint a határidő volt. Itt tanultuk meg amúgy az amerikai mosási rendszert is 🙂. Ugyanis itt mindenhol száritógép van, ami egyfelől nagyon király, mert nem kell várni, amíg megszárad a ruha, másfelől viszont ugye át kell rakni a mosógépből a szárítóba a cuccot. Ami akkor mókás, ha ilyen “shared laundry” van, mint a hotelben. Ez annyit tesz, hogy lemész, keresel egy üres mosógépet (ha nincs szerencséd, akkor mind foglalt), berakod a cuccod, majd megpróbálod megsaccolni mennyi ideig tart a mosás. Ugyanis annyi perc múlva kell visszajönnöd, hogy átpakolj a szárítóba. Igen, nem minden mosógépen van kis óra ami mutatja mennyi van hátra. De a jó hír, hogy 1-2 mosás után megtanulod. A szárító egyszerűbb sokkal, mivel azokon általában azt állítod be, hogy hány percig szárítson. Ezzel csak annyi a trükk, hogy nyílván elsőre fogalmad sincs, ha még nem használtál szárítót. Tipp – normál ruháknál érdemes kb. 45 percet belőni. Nem, elsőre nem sikerült eltalálni 🙂. De ugye új város, új kihívások…
Az első héten (kedden érkeztünk), még egyikünk se dolgozott, úh az volt a terv, hogy megpróbálunk minél több mindent elintézni a papírmunkából, illetve rámegyünk az albérletre ezerrel. Nos, az adminisztratív dolgokból kb. semmit nem nagyon tudsz elintézni, amíg nem dolgozol, illetve amíg nincs Social Security Numbered (SSN – kvázi a személyi szám). Plusz nagyon gyorsan kell egy amerikai telefonszám!! A legtöbb helyen egész egyszerűen nem fogadnak el nemzetközi számot. Van ahol beírnak kamut (999 999 9999), de van ahol konkrétan ez egy show stopper. Úgyhogy a telefonszám az egyik legfontosabb elintéznivaló érkezés utána. Szerencsére ez relative egyszerű, de erről majd legközelebb. Stay tuned!