Úgy esett, hogy a július 4-ei hétvégén nem akartunk mást csinálni, csak pihenni. Nem akartunk nagyon túrázni, sok-sok látnivalót besűríteni egy rövid hétvégébe, csak lazulni akartunk. Így a választás egy nem túl messze lévő városkára esett. Solvang Los Angelestől még északabbra, Santa Barbaratól nem messze található.
1911-ben alapította 3 dán bevándorló, és a város a dán építészeti stílusáról és dán péksüteményeiről híres. Bár én inkább úgy mondanám, hogy az építészet tényleg dán, de azért van itt sok más európai dolog is.
Nagyon jó hangulata van a városnak, igazi kisváros és tényleg európai fílingje van. Szélmalmok meg minden.
Mivel július 4-én érkeztünk, mi egyből belecsöppentünk egy utcai felvonulásba ami elmaradhatatlan amerikai és természetesen az esti tűzijátékkal zárul. A városban amúgy el lehet tölteni az időt, rengeteg helyen érdemes megállni enni. Természetesen az európai gyomrunknak a péksütemények annyira nem jelentenek nagy számot, de van itt német óriásperec is sörrel, francia péksütemények, édességek és dán aebleskiver. Ez utóbbi nekünk is ismeretlen volt, egy dán fánkszerű édesség, amit amúgy egy tarkedli sütő-szerűben sütnek (de a tarkedli laposabb). És lekvárral porcukorral tálalnak. Finom.
Jónéhány múzeum is található, főleg dán kötődésűek. Mi az Andersen múzeumba mentünk be, nem túl nagy, egy könyvesbolt tetején található. De ingyenes és érdekes ereklyék vannak kiállítva. Aztán találtunk egy vintage motorkerékpár múzeumot is. Ez utóbbi egy magángyűjtemény, ami sok sok (kb 90-100db) egyedi darabot foglal magába az 1900as évektől napjainkig, Európától Japánig.
A környék – ahogy a közeli Santa Barbara és Santa Ynez is – nagy borvidék, úgyhogy a város is és a környék is tele van borospincékkel, borkóstolót kínáló helyekkel. Nyilván ezt nem lehet kihagyni, ha már egy borvidéken vagy. Ez olyan mint elmenni Tokaj-Hegyaljára. Csak megiszol 1-2 pohár bort.
Aztán meglátogattuk a helyi mission-t. Mert az is van itt. Még a dán betelepülés előtt, a spanyol misszió idején alapították (1804-ben) a Mission Santa Inés-t. Emlékeztek még a többire, amit eddig meglátogattunk? Ígérjük, majd összegyűjtjük őket egy posztba is. Mindenesetre ez egyike a kisebb templomoknak.
Majd rábukkantunk egy szabadtéri színházra is, ami kb. 700férőhelyes. Itt sikerült last-minute jegyet vennünk az egyik esti előadásra, a Million Dollar Quartet címűre. Ez egy Tony-díjas broadway musical, ami megtörtént eseményt dolgoz fel a híres improvizált jam session felvételről. A rock and roll nagyjai a szereplők: Johnny Cash, Carl Perkins, Jerry Lee Lewis és Elvis Presley.
Mivel musicalről van szó, nyilván a főszerep a daloké volt. De őszintén kell mondjam, hatalmas meglepetés volt a kis színház is, a szereplők is, és maga a darab. Eszméletlenül jól éreztük magunkat, a lábunk járt a rock-and-roll ritmusára. A színészek fenomenálisak, a hangjuk elképesztően hasonló volt az eredetikhez. Persze nem lehetett felvételt készíteni közben, de találtam nektek egy kis klipet róla (ugyanezek a szereplők):
Az egyetlen még nagyobb meglepetés a műsor közben az volt, amikor elkezdtünk szédülni. Oké, ittunk előtte egy pohár sört, de egyet, attól nem lehet… DE akkor mi?! Bizonyára hallottatok róla a nyáron, a térség legnagyobb földrengése rázta meg a területet, 7.2es erősségű. Nos, a lelátótéren ültünk, elkezdtük furán érezni magunkat, mozgott a faszerkezetes lelátótér. Szédülni kezdtünk, mintha be lennénk csípve. Mindenki körbe körbe nézett és mondta hogy földrengés földrengés. Mi nem is tudtuk mi az amíg nem mondták. De semmi pánik nem tört ki, senki nem kezdett menekülni, stb. Azért mi messze voltunk a rengéstől, de így is érdekes élmény volt. A musical azért jobb volt! 😀 Szóval erről ennyit, igérem a földrengésekről lesz még szó egy külön posztban, ahol össze szedjük az itteni katasztrófákat.
Szóval vissza a kiránduláshoz.
A közelben van egy struccfarm is, amit meglátogattunk és etettünk egy-két emut meg struccot. Jópofák.
Neverland Ranch azaz mai nevén Sycamore Valley Ranch sincs messze, és aki nem tudná, ez a híres Michael Jackson féle Neverland… A ranch nem látogatható és jópár éve eladó. Úgyhogy ide nem mentünk, pedig amúgy biztosan érdekes lehet. Nem is értem hogy-hogy nem csináltak még belőle Jackson múzeumot, de állítólag az eladó kifejezetten olyat keres, aki nem fog múzeumot csinálni. 2016-tól van a piacon, kezdetben 100millió dollárért árulták, 2019 februárjában viszont már csak 39. Érdeklődés hiányában nincs üzlet.
A kirándulásunk legvégén pedig elmentünk egy kicsit természetbe is, a Nojoqui vízeséshez. Ide egy rövidke séta vezetett, semmi megerőltető. Szezonális, úgyhogy szerencsések voltunk hogy volt még benne víz.
Rengéselőrejelzés lehetett, azért nem volt pánik?
Nem, igazából előző nap volt egy másik rengés, szóval számítottak is utórezgésre, habár ez nagyobb lett a végén. De ahol mi voltunk, az viszonylag messze volt az epicentrumtól, így csak nagyon kicsit éreztük. 🙂